Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

Füge és Staféta produkciók sokasága színesíti a dunaPart programját

 

Negyedik alkalommal rendezik meg a dunaPart – Kortárs Előadóművészeti Platformot november 29. és december 2. között, ahol a független magyar kortárstánc és színházi terület legérdekesebb alkotásait és kezdeményezéseit mutatják be.

 

 

Az esemény különböző budapesti helyszínekkel és szervezetekkel együttműködésben valósul meg, többek között a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházzal is. A dunaPart célja a magyar előadóművészeti terület prominenseinek, illetve feltörekvő, fiatal alkotóinak bemutatása, a független szféra támogatása, nemzetközi ismertségük és láthatóságuk elősegítése, ezért a platform keretében valamennyi előadás angol nyelvű felirattal látható, melyeket nemzetközi hírű szakemberek is megtekintenek. ezekben a napokban.


A dunaPart programjába beválogatták a Füge produkciók, valamint a Staféta nyertes előadások közül Pass Andrea Napraforgóját, Gogol: Egy őrült naplóját, a közelmúltban a Titkos Társulat által bemutatott Tótferi című előadást, Ördög Tamás Csehov című rendezését, Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 és Fülöp László Schrödingerre várva táncelőadásait.


SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK angol nyelvű felirattal:

november 30. 19.00: GroundFloor Group: Parental Ctrl, rendező: Sinkó Ferenc, Jurányi Inkubátorház

 

november 30. 21.00: Dollár Papa Gyermekei: Csehov, rendező: Ördög Tamás, Trafó Kortárs Művészetek Háza

 

december 1. 20.00: Gogol: Egy őrült naplója, rendező: Bodó Viktor, Jurányi Inkubátorház

 

december 2. 11.00: Titkos Társulat: Tótferi, rendező: Kárpáti Péter, Trafó Klub

 

december 2. 18.30: Pass Andrea: Napraforgó, rendező: Pass Andrea, Jurányi Inkubátorház

 

TÁNCELŐADÁSOK:

 

november 30. 13.00: Rózsavölgyi Zsuzsa: 1.7, Bethlen téri Színház 

 

december 1. 20.00: Timothy and the Things: Schrödingerre várva, koreográfus: Fülöp László, Trafó Kortárs Művészetek Háza

 

 

MÁRCIUS 2024
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button