Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

011 Alkotócsoport: DROSZT
- párhuzamos történetek

a TITÁNium Színházi Szemle nyertes előadása

Bemutató: 2013. október 10., 18., 26. 19:00,  Átrium Film-Színház

 


Taxistörténetek vásznon és színpadon!
Október 10-én, az Átrium Film-Színházban mutatja be új produkcióját a 011 Alkotócsoport. A készülő, Droszt című előadás taxistörténeteket dolgoz fel, szereplői Bán Bálint és Kovács Ádám mellett civilek lesznek.
„Ezúttal sem a klasszikus drámairodalom alakjairól, hanem a mai budapesti éjszaka hétköznapi embereiről csinálunk darabot. Olyan történetekből szeretnénk meríteni, melyek valós, megtörtént eseményekre alapszanak, ugyanakkor kicsit elrajzolva, már-már képregényszerűen jelennek meg” – számolt be a tervekről a 7óra7-nek Radnai Márk, a produkció rendezője.  

 

 

 „A Droszt címet viselő előadás egy éjszaka történetét meséli el. Egy budapesti éjszakán, négy taxis autójában utazunk, ahol különböző, egymástól független emberrel ismerkedünk meg. Egy közös van bennük: mindenki valahova megy és valahonnan jön. A két esemény között ülnek az autóban. Nem tudjuk pontosan kik ezek az emberek. Egy megadott tér és egy magadott idő. Egy szolgáltatás, amit ha sürget az idő, igénybe veszünk. Egymásnak ismeretlen emberek utaznak együtt, ismeretlen múlttal és jövővel. Többnyire sohasem találkoznak újra. Az utasok életének csak egy pici szeletét látjuk, amiből csak következtethetünk, hogy kik is ők valójában. Egy a fontos:  az út során köztük kialakuló kapcsolat. Aztán a szálak egyszer csak összeérnek, és a kezdetét veszi az őrület.  Egy fikciós, meseszerű, abszurd játék a taxizásról, amiben elrugaszkodunk a valóságtól.”

 

Szereplők: Adilov Alim, Adilov Amon, Adilov Ilham, Bán Bálint, Bárnai Péter, Bata Éva, Biszak Áron, Dömök Edina, Farquar Anna, Gosztonyi Csaba, Kispál Zoltán, Kovács Ádám, Kövesi József, Németh Ágnes, Siflis Anna, Tolnai Klári, Varga Virág

 

Látvány: Cseh Renátó

Jelmez: Szlávik Júlia

Fény: Mervel Miklós

Hang: Balogh Zsolt, Erős Ádám

Operatőr: Spáh Károly, Táborosi András

Dramaturg: Ivanyos Ambrus

Produkciós vezető: Kulcsár Viktória

Produkciós munkatárs: Zágoni Nóra

Asszisztens: Hannig Dóra

 

Rendező: Radnai Márk



Rendező: Radnai Márk

Az előadás a 2013-as TITÁNium Színházi Szemle Átrium-díjasa.



Támogatók: Polgár Krisztina Emlékalap, FÜGE, NKA, Libri Media, City taxi, TITÁNium Színházi Szemle 2013

ÁPRILIS 2024
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button