Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

Az Orlando olvasópróbáján jártunk

A Trojka Színházi Társulás ezúttal Virginia Woolf, Orlando című regényének színpadi adaptációjára készül Petrik Andreával a főszerepben. A darab előbemutatóját a Thealter Fesztiválon lehet megtekinteni július 26-án a Régi Zsinagógában. A budapesti bemutató december 1-jén lesz a Jurányi Házban.  

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

 

 

 



„Orlando nem a hagyományosnak mondható cselekvő főhős: ő inkább megfigyel. Legnagyobb ellenfele saját maga, akinek az a feladat jutott, hogy örökké éljen. Az adaptációnk arra tesz kísérletet, hogy a művet izgalmas és feszült drámává alakítsa a fizikai színház hatáseszközeire építve.” (Kerékgyártó Yvonne)

„ A két felvonásra osztott adaptációt közel két hónapon át fogjuk próbálni.
Egy olyan férfi történetét szeretnénk elmesélni, aki harmincéves koráig férfiként él,
majd feleségét egy mészárlás következtében elvesztve nemet vált, és nőként próbál
új életet kezdeni.”  (Soós Attila)

 

 


Fotó: Balázs István Balázs

Szereplők: PETRIK Andrea, EGYED Bea, SZTARENKI Dóra, MÉSZÁROS Piroska

Adaptáció: Soós Attila, Kerékgyártó Yvonne
Látványtervező:  Pázmány Virág
Jelmeztervező: Szlávik Júlia
Zeneszerző:  Tarr Bernadett
Dramaturg:  Kerékgyártó Yvonne
Rendezőasszisztensek:  Bereczki Csilla, Szepes Anna
Rendező:  Soós Attila

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, Füge Produkció, Jurányi Ház, Maszk Egyesület

A Trojka Színházi Társulás 2013-ban alakult meg Soós Attila vezetésével.
Az alkotófolyamatunk: olyan irodalmi szövegeket választunk, melyek színpadra alkalmazása nem nyilvánvaló elsőre. Az adaptáció során az adott regényt, novellát a személyes értelmezésünkkel alakítjuk át. Ennek hozadéka az aktuális darab mozgásnyelve képről képre. A képek maguk a jelenetek, melyek az aktuális darab zenei kompozícióját generálják.
A produkcióink vizualitása minimalista.
Könnyen alkalmazkodunk a különböző színházi, és talált terekhez egyaránt.

ÁPRILIS 2024
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button