Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

 

 

5 éves a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

 

 

 

 

 

 

 

,,2009-ben a 40. születésnapomon, Huszár Zsolt, Király Attila és Gyulay Eszter megleptek egy könyvvel, amin ez állt: a VÁDLI Színház megalapítása alkalmából. Akkoriban együtt próbáltunk egy kőszínházban, hülyéskedtünk, hogy alapítani kellene egy színházat. Mivel meggyőződésünk volt, hogy nekünk van a legnagyobb vádlink a színházi szakmában, ezért ez lett a neve. Röhögtünk egy jót, szülinapi poénnak remek volt, aztán elfelejtődött, mindenki élte az életét.
Én azonban komolyan vettem. Két évvel később, 2011-ben bemutattuk a Caligula helytartóját. Mindenki szerette próbálni, játszani, együtt lenni. Annyira, hogy elhatároztuk: minden évben találkozunk nyár elején és csinálunk egy darabot. A következőt, egy bolgár darabot, a Madárezredest, Huszár rendezte volna. De meghalt. Álltam a sírjánál – egy héttel korábban még együtt izgultunk, hogy jelölték a Caligulát a Kritikusok díjára – és arra gondoltam, ennyi volt a Vádli.
Aztán mégsem. Valahogy rám maradt a dolgok kigondolása, kiharcolása. Toltam, mint süket a csengőt. Előbb a Gödörben aztán meg a Szkénében játszottuk, és itt aztán szépen lassan otthonra is találtunk. A Caligulát újabb előadások követték. Képmutatók cselszövése, az I. Erzsébet, a Rosencrantz és Guildenstern halott, az Emberszag és most a Kutyaharapás.
Tudom, öt év, hat produkció, nem világcsúcs, nem falakat rengető teljesítmény, de ha kimondod: VÁDLI, akkor ezt a csapatot ma már ismeri a szakma. Mindezt a semmiből, nagyon sok munkával és még több szeretettel, makacssággal és kitartással – és persze a FÜGE és a Szkéné rendületlen bizalmával és segítségével. Valahogy szedett-vedettségünkben is összenőttünk, turnéztunk, szívtunk nehézségek miatt, megpróbáltunk minimál pénzből maximumot kihozni. Együtt gondolkozni, próbálni, néha szétfolyni, beszélni, hallgatni, dolgozni. Talán Társulat lett a Társulásból.
Nekem rendezőként, a Vádli az otthonom. Meg picit a gyerekem is. Olyan emberek közelsége, akik kertelés nélkül kimondják amit gondolnak, ennek minden előnyével és hátrányával.
Öt éve a Caligula helytartója főpróbahetébe, be kellett iktatni a kisfiam születését. Ez állt a próbatáblában: de. 11 szülés, 16-tól 22-ig próba, utána tejfakasztó. Most szeptemberben, a Kutyaharapás alatt, egy esküvőt kell beiktatni a főpróbahétbe.
Mit mondjak? Masel Tov! Gyertek, ünnepeljetek velünk szeptember 10 – 15. között a Szkénében.”

                                                                                                                                                                                                        Szikszai Rémusz

szeptember 10-11. Kutyaharapás
szeptember 12. Rosencrantz
szeptember 13. Caligula
szeptember 14. Emberszag
szeptember 15. I. Erzsébet

 

Szeptember 10-től kiállítás látható a Szkéné előterében a Vádli előadásaiból.

 

Helyszín: Szkéné Színház


MÁRCIUS 2024
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button