Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
DUMASZÍNHÁZ HUMORPÁLYÁZAT 2017

Több humort a színpadokra!

 

 

 

 

 

 

A DEKK By Dumaszínház a Dumaszínház projektje, amelyben kortárs színházi előadások porolják le, és értelmezik újra a kabaré műfaját. A cél: több humort a színpadokra! Ennek érdekében most a Dumaszínház és a FÜGE közös pályázatot ír ki DEKK HUMORPÁLYÁZAT 2017 címmel a Jurányi Inkubátorházban bemutatásra kerülő előadásokra független színházi alkotók, alkotó műhelyek, társulatok és csoportok számára. 

 

 

 

A pályázat lényegét Litkai Gergely, a Dumaszínház vezetője így foglalta össze: „Az egész DEKK by Dumaszínház projektnek az a célja, hogy a kabaré műfaja - ami többek között éppen a Dumaszínháznak is köszönhetően elkezdett haldokolni – megújuljon. Közelebb kerüljön a színházi gondolkodáshoz, és egy kicsit távolabb a klasszikus, hagyományőrző, rádiókabarés világtól. Attól, amikor egy-egy jelenetben nincs konfliktus, valódi mondanivaló, csak poénra halmozott poén.”

 

Bár a DEKK by Dumaszínház nagyon sok fontos alkotóval dolgozott az elmúlt években, volt már vagy tíz bemutatója, Litkai azt mondja, érdemes tágítani ezt a kört:

 

„Szeretnénk most olyanokat is bevonni ebbe a vállalkozásba, akiről eddig nem tudtunk, akivel még nem kerültünk kapcsolatba. Fontos, hogy ne csak ködképeket kergessünk, a díjazott pályázati anyagok megvalósuljanak, színpadra kerüljenek. Ehhez biztosítjuk a produkciós menedzsmentet, a technikai hátteret, ebben segít a nyertes pályázatok 2-2 millió forintos díja is.

 

A Dumaszínház vezetője hozzátette: szeretnék, ha a pályaművek nem csak kizsigerelnék a műfajt, nem csupán öncélúan nevettetnének, hanem olyan gondolatokat fogalmaznának meg, amelyeknek társadalmi hasznosságuk is van, valamiféle üzenetet rejtenek magukban.

 

„De nagy hiba, ha most valaki csak a politikára gondol, és azt hiszi, hogy az élet szebbé tételének az a feltétele, hogy a politikát tegyük rendbe, kizárólag azt kritizáljuk. Szerintem mindennapi, apró dolgainkon kellene változtatnunk, azokon kellene javítanunk, aztán ezek a kicsi változások majd meghozzák a politika és a közélet pozitív elmozdulásait is.

 

Nem politikai pamfleteket várunk tehát! A pályázatra beérkező előadásokban reményeink szerint lesz érdekes dialógus, szofisztikált mondanivaló, és persze sokat lehet rajtuk nevetni.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

  

Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház és a FÜGE Produkció vezetője szerint is figyelemre méltó pályázat ez: „Idén lesz az ötödik színházi évadunk, amelyben együttműködünk a Dumaszínházzal. Évről évre hol tudatosan, hol kísérletezve gondoljuk és fejlesztjük tovább a közös projektek, a közös gondolkodás struktúráját. Induláskor annyit tudtunk, hogy fontos, közéleti, a társadalmunkra vagy inkább a hétköznapi őrületeinkre reflektáló produkciókat akarunk létrehozni tehetséges rendezőkkel és színészekkel. Szerettük keverni is a szerepeket, itt az a jó, hogy írók is játszhatnak, rendezők is írhatnak, színészek is rendezhetnek. Igazi közös játék az, aminek az eredményével találkozhatnak a nézők a Jurányi színpadán.

 

Így, hogy már túl vagyunk a tizedik előadáson is ebben a műfajban, nevet is kapott a gyermek, megszületett a DEKK by Dumaszínház brand. Idén pedig ezt a pályázatot is kiírtuk közösen, hiszen nekünk és a Dumaszínháznak is szívügye a tehetséggondozás, az utánpótlás.”

 

 

  

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

FÜGGETLEN SZÍNHÁZI ALKOTÓK RÉSZÉRE


A DEKK By Dumaszínház projekt keretében a DNS Dumaszínház Kulturális Egyesület (továbbiakban Dumaszínház) és a FÜGGETLENÜL Egymással Közhasznú Egyesület (továbbiakban FÜGE) közös pályázatot ír ki DEKK HUMORPÁLYÁZAT 2017 címmel a Jurányi Inkubátorházban bemutatásra kerülő előadásokra független színházi alkotók, alkotó műhelyek, társulatok és csoportok számára.

 

PÁLYÁZAT CÉLJA:

 

A Dumaszínház és a FÜGE Produkció nyílt pályázatot ír ki a kabaré hagyományaira építő, humorral foglalkozó kortárs színpadi előadások megerősödésének, valamint a független előadó-művészet támogatásának érdekében. Pályázni lehet olyan még be nem mutatott, humoros, szórakoztató színházi előadások terveivel, amelyeknek a szövegkönyve e pályázatra írt új anyag, ami valamilyen mai vagy aktuális társadalmi vagy közéleti jelenségre reflektál.

 

PÁLYÁZÓK KÖRE:

 

Alkotóművészek/magánszemélyek vagy alkotói csoportok/együttesek. Egy pályázó csak egy pályázattal vehet részt a pályázaton. A pályázat nem írja elő, hogy a pályázónak jogi személyiséggel illetve pénzügyi lebonyolítóval kell pályáznia.

 

PÁLYÁZAT TÍPUSA, LEÍRÁSA:

 

Pályázni 2018. január 1. és december 31. között megvalósuló új bemutatókra lehet.

 

A megpályázható és elnyerhető támogatás pályázónként maximum nettó 2.000.000 Ft.

 

A pályázat során legfeljebb 3 nyertes pályázatot hirdetünk.

 

PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA:


A pályázat elbírálása egy fordulóban zajlik. A zsűri a benyújtott pályázatok színvonala, a tervezett produkciók megvalósíthatósága, társadalmi hasznossága és művészeti értéke alapján dönt arról, hogy az adott évben kik kapnak lehetőséget arra, hogy színpadra állítsák a szükséges anyagi és infrastrukturális háttérrel a projekt-tervüket.

 

A ZSŰRI TAGJAI:

 

Rozgonyi-Kulcsár Viktória (FÜGE)

 

Litkai Gergely (Dumaszínház)

 

Mattyasovszky Zsolnay Bálint (DEKK)

 

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI:

 

Pályázni kizárólag az erre a célra kialakított on-line pályázati felületen lehet a megadott benyújtási határidőn belül.

 

Az adatlap regisztráció után a FÜGE hivatalos web-oldalán érhető el:

https://www.fugeprodukcio.hu/palyazat

 

A pályázati határidőn túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elbírálni.

 

A pályázatok benyújtási határideje: 2017. november 15. 16:00 óra

 

A pályázatok elbírálásának várható időpontja és közzé tétele: 2017. december 1-ig a DEKK és a FÜGE honlapján: www.dumaszinhaz.hu és www.fugeprodukcio.hu.

 

További információ és felvilágosítás kérhető:


Mattyasovszky Zsolnay Bálint (DEKK)

Telefon: +36 30 297 3826
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

MÁRCIUS 2024
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button