Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

 

  TITÁNium Színházi Projekt

 

Immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Füge Produkció a TITÁNium Színházi Projekt pályázatát, melyre olyan fiatal színházi alkotók (rendezők, dramaturgok, látványtervezők, színházi csapatok) jelentkeztek, akik egy alkotói koncepció megvalósítása mellett szeretnének alaposabb ismeretet, illetve tapasztalatot is szerezni egy produkció kivitelezésének a folyamatáról, annak egyes lépéseiről.

 

 

 

Az öt hónapos mentor program keretében – mely 2017. január 1-jétől május 30-ig fog tartani és havonta 2-3 találkozóra kerülne sor – a kiválasztott alkotói koncepciók kidolgozása mellett a mentoráltak megismerkednek többek között a produkcióvezetés, a pályázatírás és a sajtózás feladataival, résztvesznek technikai bejáráson, technikai tervelfogadáson, beszélgetéseken a Füge partnerintézményeinek vezetőivel (pl. Trafó, MU, Szkéné).

 

A mentoráltakat a koncepciójuk művészi kidolgozásában egy, a nyertes pályázóval közösen kiválasztott és felkért szakmai konzulens segíti, illetve a projekt létrejöttében egy produkciós vezető támogatja majd a munkáját. Az elkészült előadás a következő, 2017/18-as évadban kerülhet bemutatásra.

 

Bővebben a TITÁNium Színházi Projektről ITT!

ÁPRILIS 2024
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button