Andrew Hefler 2009 februárjában indította el saját improvizációs iskoláját, a PLAY GRUND-ot, ahol szerdánként fél 7-től 10-ig bárki kipróbálhatja magát és az Andimpró- technikát. A technika egy progresszív, kísérletező és nézőközpontú hozzáállást képvisel, amely különböző színházi és filmes műfajok gyakorlásával és bemutatásával kommunikál. A kurzus helyszíne a Gozsdu Manó Klub.
2010-ben megalakult a Grund Társulat is, melynek tagjai nagyrészt a szerdai Play Grund névre hallgató nyitott műhelyből kerültek ki. Tagjai részben színészek, táncosok, énekesek, akiket összeköt a színházi improvizáció szeretete.
H É T F Ő B Ű N
A hét főbűn a katolikus egyház szerinti legsúlyosabb bűnök. Önmagukban talán nem mindig nagy bűnök, de sok súlyos bűnnek forrásává, „fejévé” lehetnek. A Grund Társulat előadása eddig nem ismert oldaláról mutatja be bűneinket, mindezt az Armando Diaz-féle hosszú formátumú improvizáció használatával.
Ennek lényege, hogy a közönség ötletei alapján indul az előadás az egyik színész elbeszélő monológjával, majd ezt adják elő a színészek. Az előadást 7 színész játssza, akik a színpadon húznak maguknak egy főbűnt, és a darab végéig ennek a jellemzőit fogják karakterük építésére használni.
Búcsúcédulák a helyszínen kaphatók.
A Grund Társulat tagjai:
ADAMKÓ ALEXANDRA, BERCZELI ÁGNES, BOJÁR IVÁN, BONCSÉR SÁRA LUCA, CSOBAY BENCE, FAZEKAS PÉTER, FERENCZ ATTILA, FODOR DÁVID, IVÁNYI MARCELL, JUHÁSZ TÜNDE, KRASZKÓ ZITA, MOSKOVITS KRISZTA, TÓTH JULISKA
A Play Grund alapítói:
ANDREW HEFLER - színész, színházi és kommunikációs tréner, énekes
BORDA ESZTER – kreatív szervező
IVÁNYI MARCELL - filmrendező, színész, producer
Helyszín: Sanyi És Aranka Színház
1093 Budapest, Mátyás utca 9.
Bővebb információ:
Jegyinfó és foglalás:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
061 789 4036
on-line jegyvásárlás:
Jegyvásárlás a Füge jegyirdában:
1093 Budapest, Mátyás u. 9 (3 perc a Kálvintól)
Hétköznap: 15:00-18:30