„Olyan gesztusokat kutattunk, amiket rég elfelejtettünk, vagy még mindig használunk, de már nem tudjuk a jelentésüket, vagy éppen olyanokat, amelyeket mindennap ismételgetünk, mint egy mantrát nehogy elfeledjük, néha szavakba öntjük, néha énekbe, csak hogy megőrizzük őket. Ezek a közös, kollektív tudat gesztusai: mint megtisztulás, fürdetés, feledés, virrasztás, siratás emlékezés, vagy mindennapi automatizált gesztusok, mint a cipőből ki-be lépés…
A krónikások az emlékezetalakzatok változatai. Emléklények. Úgy emlékeznek, hogy felejtenek. Azokat a dolgokat felejtik el, amiket a többiek mindvégig észben tartanak, és olyan ősi dolgokra emlékeznek, amikre más nem. Egyszerre reprezentálják az emlékezés és a felejtés működését.
Az előadásban elfeledett, néha kellemetlen és nyugtalan képeket idézünk fel, emlékeket szórunk a krónikások útjába, homályos szemük elé, ahogy a múlt rozsdalabirintusában mezítláb bolyonganak.” (alkotók)
Rendező: Goda Gábor
Alkotó krónikások: Carlile-Kovács Christopher, Hantos Násfa, Heppes Miklós, Kemény Rozália, Lukács László, Lukács Mihály, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta
Helyszín: Artus Stúdió
1116 Budapest, Sztregova u. 7.
Bővebb információ:
www.kompaniastudio.eu/elfeledett-enek
Jegyfoglalás és információ:
06 1 204 3755
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.