Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

 

 

 

A Radnóti Zsuzsa által alapított Kortárs Magyar Dráma-díját idén Schwechtje Mihály Az örökség (Füge Produkció, Jurányi Ház) színpadi szövegéért, Székely Csaba a 10 (Radnóti Színház) színpadi szövegéért,  valamint Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya az Obiectiva Theodora című hangjátékért vehette át.
Gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Székely Csaba, Schwechtje Mihály, valamint Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya szövegét díjazták a Radnóti Zsuzsa által alapított elismeréssel.

 



Második alkalommal adták át 2020. február 25-én a Kortárs Magyar Dráma-díjat, az eseménynek idén is a Rózsavölgyi Szalon adott otthont. Az elismerést 2019-ben alapította Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg, Örkény István özvegye, életművének gondozója.

„Széttöredezett a világ, nem lep meg, hogy mozaikokból áll össze a színházirodalom is. Sokszor megesik, hogy társulatok hoznak létre előadásszövegeket, és színdarab lesz belőlük aktuális társadalmi hatással. Az alapítvánnyal az volt a célom, hogy olyan darabokat – íróikat, létrehozóikat – támogassak, amelyek jelenre ható társadalmi, történelmi folyamatokat tudnak megfogalmazni, felszínre hozni” – mondta Radnóti Zsuzsa.

A Kortárs Magyar Dráma-díjról kuratórium dönt, amelynek elnöke Radnóti Zsuzsa, a kuratórium további tagjai: Lőkös Ildikó dramaturg, Csizmadia Tibor rendező, Németh Gábor író és Nánay István színikritikus. A díjat minden évben Örkény István drámája, a Tóték ősbemutatójának napján (február 24. vagy annak közelében) adják át. „A Tóték mondanivalójában pontosan azt képviseli, amit én rendkívül fontosnak tartok a színpadon látni: valamit elmondani erről az országról, a történelemről, a magyarok karakterológiájáról, amilyen például Tót Lajos is, aki sokáig tűri a hatalmi arroganciát, aztán hirtelen fellázad” – fejtette ki az alapító.

Az első évben az Egy piaci nap (Radnóti Színház) színpadi szövegéért kapta Mohácsi János, Mohácsi István, Závada Pál, illetve a Megfigyelők című darabjáért (Trafó) Kelemen Kristóf. Idén három díjat osztottak ki, minden díjazott esetében kiemelkedő szempont volt a szövegekben rejlő progresszivitás.

Kortárs Magyar Dráma-díjat vehetett át Székely Csaba a 10 (Radnóti Színház) színpadi szövegéért, Schwechtje Mihály Az örökség (Füge Produkció, Jurányi Ház) színpadi szövegéért, valamint Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya az Obiectiva Theodora című hangjátékért.

A díjátadó ünnepségen laudációt mondott Máté Gábor, a budapesti Katona József Színház igazgatója, Spiró György író, valamint Tompa Andrea író, kritikus.

MÁJUS 2024
H K Sz Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button