Matkó Tamás: QUAD
Kálmán Eszter: DOMESTIC NOISE
Bemutató: 2020. január 31., Trafó
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett és támogatott Staféta program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma további támogatásával kiegészülve valósult meg.
Matkó Tamás és Kálmán Eszter már többször dolgoztak együtt különböző színházi munkákban, és most egy közös projekt keretében próbálják meg együtt átgondolni a hang narratív szerepét, két tematikailag összefüggő, egymás után előadott, de formailag különböző előadásban.
Matkó Tamás: Quad
Az előadás középpontjában Samuel Beckett Quad I+II című, eredetileg TV-játéknak készült munkája áll. Ebben a szöveg nélküli drámában egy meghatározott geometriai formát követve, négy különböző színű jelmezt viselő alak bejár egy teret. A színekhez hangszerek/hangszínek/hangerők rendelhetők hozzá, ami ezáltal a karaktereknek egy “hallható” dimenziót kölcsönöz, így az előadás hangszerelése is egy állandóan permutálódó, változatos hangkép.
Szereplők: Friedenthal Zoltán, Terhes Sándor
Kálmán Eszter: Domestic Noise
Kálmán Eszter látványtervező saját előadásaiban több éve kísérletezik a színházi eszközök előtérbe helyezésével. Most a hang, a zaj, a zörej, ezek narratív szerepe és képpel való viszonyuk kerül fókuszba.
Szereplők: Friedenthal Zoltán, Kálmán Eszter
Alkotók: Matkó Tamás, Kálmán Eszter, Friedenthal Zoltán, Kákonyi Árpád, Juhász Dóra, Szabo-Székely Ármin, Rembeczki János, Éltető András, Fazekas Anna
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett és támogatott Staféta program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma további támogatásával kiegészülve valósult meg.
támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Füge Produkció, Staféta, NKA