SZENT BOSZORKÁNY
Író-rendező: Pál Dániel Levente, Kalmár Ákos
Bemutató: 2020. január 7. 19:00 (Hipodrom – MACIVA Művésztelep, 1146 Bp. Francia út 73.)
XIII. Nemzetközi Cirkuszfesztivál
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett és támogatott Staféta program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma további támogatásával kiegészülve valósult meg.
A Fővárosi Nagycirkusz produkciójában megvalósuló Szent Boszorkány című előadás egy szimbolikus mesemű: tündérboszorkányokról, erdei démonokról, szerelmes emberekről és az idő múlásáról. Egy légiesen törékeny nő és egy varázserővel született hangszerkészítő mester egész életen át tartó szerelme fűzi egymás után a jeleneteket.
Hogyan játszanak egymás szívének húrjain? Lehetséges-e, hogy megtalálják a csábító felső, a mélybe rántó alsó és az életre alkalmas középső világ között az egymáshoz vezető utat? Ki tudják cselezni az időt, le tudják győzni a halált?
A Kalmár Ákos és Pál Dániel Levente alkotópáros által megálmodott Szent Boszorkány egy új, összművészeti színpadi nyelv keresésére tett alkotói kísérlet, mely a cirkuszi zsánerszámokat a magyar néptánc és a fizikai színház formanyelvével keverve egy olyan fantáziavilágba hívja nézőit, mely dramaturgiájában, színpadi nyelvében és zenei világában újdonság lesz.
írta és rendezte:Pál Dániel Levente és Kalmár Ákos
levegőkoreográfia: Vellai Krisztina
kosztümtervező: Papp Janó
díszlettervező: Varga Járó Ilona
zenei szerkesztő: Csasznyi Imre
zene: Góbé zenekar és Maráth Viktor
hang- és fénytechnika: Bontó Richárd és Szakács Krisztián
Szereplők
Szent Boszorkány – Balogh Kata
Hangszerkészítő – Darabos Péter
kisfiú – Tausz Nátán
kislány – Szeitl Patrícia Molly
Forgácsmoira, avagy az Idő – Sirkó Eszter
erdődémonok – Balogh Kata, Kovács Emese
tündérboszorkányok – Leskó Boglárka, Vellai Krisztina
démontündér – Szlávy Eszter
legények – Fehér Ádám, Húsvét Dániel, Kalmár Ákos, Kassai Benjámin, Szarka Ákos
zenészek – Góbé zenekar (Csasznyi Imre, Czupi Áron, Egervári Mátyás, Timár Márton, Rigó Márton, Vizeli Bálint, Vizeli Máté)
Halál – Biritz Ákos
Külön köszönet: dr. Borsós Bea, Mocsári Katalin, Pósfai Zoltán
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett és támogatott Staféta program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma további támogatásával kiegészülve valósul meg.
Támogatók: Staféta, Budapest Főváros Önkormányzata, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Füge Produkció